Lelkesítő dalt írtak a DEAC-nak

Sport
Különleges hangulatú dal készült a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Képzési Központjában. A ZK egykori hallgatója által írt modern, lelkesítő szerzemény megszületése minden DEAC-drukker és sportoló számára hiánypótló mérföldkő lehet.

Az ország egyik legsikeresebb egyetemi klubja, a DEAC tavaly ünnepelte alapításának századik jubileumát. A klub 23 szakosztálya közül nem kevesebb mint hét élvonalbeli szakosztállyal büszkélkedhet, néhány héttel ezelőtt pedig az is eldőlt, hogy története során először szerepelhet egycsoportos másodosztályú bajnokságban a DEAC labdarúgó csapata.
Ez, és az elmúlt évek sportsikerei indokolták a DEAC-dal elkészültét. A korszerű, dallamvilágát, stílusát és hangszerelését tekintve frissnek számító Csak a DEAC! című alkotás a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Képzési Központjában nyerte el végleges formáját.
A dalt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egykori hallgatója, jelenlegi doktorandusza, Radócz Miklós írta, az ő nevéhez fűződik a szerzemény szövege is. Mint mondta, elsősorban sportrajongóként, szurkolóként közelített a feladathoz.
Radócz Miklós szerint a közönség és a sportolók is magukénak érezhetik a szerzeményt, hiszen lelkesít, buzdít és motivál. Az volt a célja, hogy egyszerűen befogadható, dallamos legyen a végeredmény.
A DEAC-dal már a nagyközönség előtt is bemutatkozott, a különleges hangulatú szerzeményt a Campus Rádióban lehetett először hallani július 29-én, szerdán délután.
A dal az alábbi linken is meghallgatható:
Zeneszerző:     Radócz Miklós
Billentyű,hangszerelés:    Czirják Zoltán
Gitár:          Király István
Fúvósok:    Kóczon Kornél – trombita (ZK), Soltész Dániel – harsona (IK), Molnár Márton – tuba (ZK)
Ének:         Kovács Tamás
Vokálok:     Kovács Tamás, Ferenczi Tibor, Varga Antal
Producer:   Varga Antal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.