Ez Debrecen! DVSC-Diósgyőr 4-0

Sport

4-0-ra legyőzte a Loki a vendég Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A sikerrel Kondás Elemér utolsó előtti helyen álló csapata két pontra megközelítette a Paksot és az Újpestet.

OTP Bank Liga, 31. forduló: Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 4-0 (3-0)
Debrecen, 4650 néző, v: Bognár
gólszerző: Szécsi (8., 13.), Szatmári (44.), Tőzsér (71. – 11-esből
sárga lap: Szatmári (61.), Kundrák (66.), Barna (90.), illetve Kiss T. (65.)

Debrecen:
Kosicky – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Kusnyír (Szabó B., 87.), Kundrák (Bényei, 75.) – Varga K. (Barna, 86.), Tőzsér, Szécsi (Bereczki, 75.) – Adeniji (Trujic, 64.)
Diósgyőr:
Danilovic – Sesztakov, Polgár, Brkovic, Memolla (Vági, 46.) – Markvárt (Egerszegi, 46.), Iszlai – Hasani (Makrai, 75.), Rui Pedro (Molnár G., 55.), Kiss T. – Tabakovic (Ivanovski, 56.)

Nagy elánnal kezdett a Debrecen, és akár már a negyedik percben megszerezhette volna a vezetést, de Adeniji lövésénél a kapufa még mentett. A jól játszó hazaiak egymás után vezették a veszélyes támadásokat, és Szécsi duplájával az első negyedóra végére kétgólos előnyre tettek szert. A folytatásban is a DVSC irányította a játékot, és a szünet előtt újabb gólt lőtt.


Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A második félidőben a hazaiak nem erőltették különösebben a támadásokat, átadták a területet a vendégeknek. A Diósgyőr veszélyesebben játszott, de csak elvétve tudott helyzeteket teremteni a Loki kapuja előtt. A piros-fehérek büntetőből állították be a végeredményt, és győzelmükkel versenyben maradtak a bennmaradásért folytatott küzdelemben.

OTP Bank Liga, 31. forduló:
Kaposvári Rákóczi FC-Kisvárda Master Good FC 1-2
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 4-0
szombaton játszották:
Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 2-1
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 3-1
Ferencvárosi TC-Újpest FC 1-0
pénteken játszották:
Zalaegerszeg-Budapest Honvéd FC 2-0

A tabella:
1.  Ferencváros                 31 22   7   2    57-23  73 pont
2.  MOL Fehérvár FC             31 17   8   6    54-28  59
3.  Mezőkövesd Zsóry FC         31 14   8   9    42-29  50
4.  Puskás Akadémia FC          31 13  11   7    49-39  50
5.  ZTE FC                      31 11   9  11    49-41  42
6.  Diósgyőri VTK               31 12   5  14    38-46  41
7.  Budapest Honvéd             31 11   8  12    31-40  41
8.  Kisvárda Master Good        31 11   5  15    39-42  38
9.  Újpest FC                   31 10   7  14    38-44  37
10.  Paksi FC                    31 10   7  14    41-50  37
11.  Debreceni VSC               31 10   5  16    46-56  35
12.  Kaposvári Rákóczi FC        31  4   2  25    25-71  14

A 32. forduló programja:
június 23., kedd:
MOL Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 18.55
Újpest FC-ZTE FC 21.05
június 24., szerda:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 16.55
Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.00
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 19.00
Paksi FC-Diósgyőri VTK 21.05