Vitelki Zoltán, DVSC

A Frad-Loki meccsel tér vissza a képernyőkre a magyar NBI, ezt várja a fiúktól Vitelki mester

Sport

A Ferencváros ellen lép pályára szombaton délután a DVSC a Groupama Arénában. Most pótolják be a tavaly augusztusról elhalasztott mérkőzést.

A találkozóval kapcsolatban Vitelki Zoltán vezetőedző nyilatkozott a klub honlapjának:

– Nagyon várjuk már, hogy elkezdődjön a Ferencváros elleni bajnoki! A kupacsapatok kivételével mi is egy héttel korábban folytatjuk tovább szereplésünket, de nincs hiányérzetem, úgy vélem, jól sikerült a rövid felkészülésünk. Nagyon motivált játékosokat látok magam előtt, bízom benne, a Groupama Arénában olyan eredményt tudunk elérni, amely klubnak, szurkolónak, futballistának és vezetőnek is jó. A labdarúgók maximálisan átérzik, mennyire fontos minden egyes pont – fogalmazott a DVSC vezetőedzője, Vitelki Zoltán, aki a zárt kapus találkozókról beszélt. – Ehhez nem lehet hozzászokni, hisz mint minden sport, természetesen a foci sem ugyanolyan szurkolók nélkül. De nem panaszkodunk, hozzá kell szokni, hogy ilyen körülmények között kell majd játszani. Ez a hét a finomításról szólt, igyekeztünk azokra a kiélezett szituációkra kihegyezni a feladatokat, amelyeket a Ferencváros ellen szeretnénk megvalósítani. Éles meccsre számítok, de ha azt az agresszivitást és hozzáállást mutatjuk, melyet a legutóbbi idegenbeli, zöld-fehérek elleni bajnokinkon, illetve ha még magasabb szintű koncentrációval és a hibaszázalékok csökkentésével futballozunk, alkalmasak leszünk rá, hogy pontot tudjunk szerezni akár az FTC ellen is.   

A meccs 15.55-kor kezdődik az M4 Sport élőben közvetíti.

Szombaton két Magyar Kupa elődöntőt is játszanak, ezeket is adja a tévé:

18.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
20.05: MTK Budapest (NB II)–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)

dvsc.hu