Kondás: a gyors kontrákra figyelni kell

Sport

Csütörtök este, a Nagyerdei Stadionban rendezik az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóját, ahol a DVSC-TEVA ötgólos előnnyel várja san-marino-i SP La Fiorita csapatát.A Loki vezetőedzője a dvsc.hu-nak nyilatkozott arról, hogy mi várható a meccsen.

Az első mérkőzésen rengeteget futottak a játékosok, próbáltak gyorsan játszani, ami sikerült is. Tudjuk, hogy egy félamatőr csapattal találkoztunk, de lőttünk öt gólt idegenben, így nyilván elégedett vagyok az együttes teljesítményével – emlékezett vissza a Loki trénere, Kondás Elemér. – Egyetlen dologra kell figyelnünk a csütörtöki visszavágón, mégpedig ellenfelünk gyors kontráira. Ki kell zárnunk őket, és akkor nem érhet minket meglepetés. Mint említettem, San Marinóban jó eredményt értünk el, ez lesz a célunk a visszavágón is. Arra készülünk, hogy hazai közönség előtt is kiszolgáljuk szurkolóinkat. Reméljük, minél többen jönnek majd ki a stadionba. Van néhány játékosunk, akikre nem számíthatunk csütörtökön: Takács Tamásnak még a mátraházi edzőtáborban ment ki a bokája, de szerencsére már gyógyulófélben van. Szilvási Péternek volt egy fejsérülése, ő abból lábadozik, Bereczki Dániel pedig a szombati, Békéscsaba elleni mérkőzésen szenvedett bokasérülést. Jó hír viszont, hogy ismét a csapattal edz Korhut Mihály, így a kilátogató szurkolók nagy valószínűséggel őt is láthatják a visszavágón.