Sárosi Dániel zenés áhítata következik a Nagytemplomban

A nyári időszakban is folytatódik a zenés áhítatok sorozata a Debreceni Református Nagytemplomban. Július első vasárnapján az egyházzenei élet helyi kiválósága, Sárosi Dániel orgonaművész szólaltatja meg a templom 180 éves hangszerét. Az orgonajátékon túl vegyeskar is színesíti műsorát.

Gyászistentiszteletet tartanak a Nagytemplomban a hajóbaleset áldozatainak emlékére

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség mély megdöbbenéssel és fájdalommal értesült a május 29-i budapesti hajóbaleset híréről, mely számos dél-koreai testvérünk és két honfitársunk életét követelte – olvasható a közleményben.

Zsinat Debrecenben

Úrvacsorás istentiszteletet tartottak a reformátusok a Nagytemplom előtt

Ünnepi nyilatkozatot fogadott el a Magyar Református Egyház közös zsinata pénteken a debreceni Református Nagytemplomban, a dokumentumot szombaton a református egység napjának nyitóünnepségén – Fekete Károly tiszántúli püspök igei köszöntője után – ismertette Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke.