A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit – írja a police.hu.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett kísérlet gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 32 éves férfivel szemben. A bagaméri lakos július 15-én éjszaka megjelent a volt élettársa házánál és vitatkoztak. A férfi magához vett egy húsbárdot a konyhában, majd azzal többször is a megütötte a nő fejét, közben megöléssel fenyegette.
A sértett testvére még időben közbelépett, a támadó pedig a bárddal együtt elmenekült a helyszínről. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
A bejelentést követően a rendőrök azonnal hajtóvadászatot indítottak és másnap reggel a településen elfogták a férfit. Ezt követően előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A bíróság július 18-án elrendelte a letartóztatását.