Nagy razzia Hajdúhadházon

Nagy razzia Hajdúhadházon – volt, akit a padlásról húztak elő a rendőrök

Rendőrség

A hajdúhadházi akció célkeresztjében a körözött személyek elfogása, a kábítószer-bűncselekmények felderítése és a közlekedési szabálysértők forgalomból történő kiszűrése volt.


A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai egész napos bűnügyi, közlekedési és közrendvédelmi ellenőrzést tartottak április 22-én. Az egyenruhások 21 főt állítottak elő, közülük 17-et a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg négyet tulajdon elleni szabálysértés miatt. Az egyik körözött férfit egy padláson találták meg a helyi körzeti megbízottak, ő a jogerősen kiszabott börtönbüntetését nem kezdte meg.

Különböző közlekedési jogsértések miatt összesen 37 esetben jártak el, a nyomozók pedig a DELTA Program keretében két férfit kábítószer birtoklás gyanúja miatt hallgattak ki.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közeljövőben is tervez hasonló jellegű ellenőrzéseket.