Szombaton délben érkezett a bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy kocsmában fegyverrel fenyegettek meg egy vendéget. A Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség munkatársai azonnal a helyszínre siettek, de az elkövetőt már nem találták ott.
Az egyenruhásoknak viszont nem kellett messzire mennie, ugyanis a sértett az utca túloldalára mutatott és elmondta, hogy ott lakik, aki megfenyegette őt.
Kiderült, hogy az idős férfit a tulajdonos korábban kitiltotta a vendéglátóegységből, de ez nem akadályozta meg abban, hogy reggel mégis bemenjen. A törzsvendégek tudtak a kitiltásról, és egy kisebb szócsatát követően elküldték a kocsmai etikett megsértőjét. A férfi ezt igencsak zokon vette, majd addig hergelte magát, míg el nem határozta, hogy visszatér az italkimérőbe.

Kérdőre vonta az őt elküldő vendégek egyikét, viszont ezúttal már egy otthonról hozott játékfegyverrel is nyomatékosította mondanivalóját. Miután úgy ítélte meg, hogy játékpisztoly segítségével megnyerte a vitát, hazament.
A rendőrök elfogták a 63 éves férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán azzal mentegetőzött, hogy a csak meg akarta ijeszteni haragosát, továbbá a fegyver is csak játék és már nem is működik. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.





