A rendőrök elfogtak két pocsaji lakost, akik a helyi vasútállomáson vették el három fiatal pénzét. Volt, akit megvertek, de főleg fenyegetéssel szereztek meg kisebb összegeket.
Az állomásvezető tett bejelentést vasárnap este arról, hogy két fiatalember is odament hozzá, miszerint kirabolták őket a vasúti megálló környékén – közölte a rendőrség. A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták a rablásokkal gyanúsítható 15 éves és 16 éves fiúkat. A nyomozás során kiderült, hogy válogatás nélkül szólítottak le járókelőket, és fenyegetéssel, egyszer pedig veréssel vettek el áldozataiktól pár ezer forintot. A bűnügyesek további egy sértettet is azonosítottak.
A két fiút a rendőrök kihallgatásukat követően rablás bűntett miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság október 8-án elrendelt.





