Legkorábban 27 év múlva szabadulhat a börtönből a magyar előadó, Curtis testvére, Sz. Lajos, akit nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Őt és két társát azzal vádolták, hogy 2009-ben meggyilkolták Katzenbach Imre labdarúgót, akinek a maradványait tizenegy évvel később, 2020-ban találták meg.
Curtis testvére, Sz. Lajos 27, míg a két társa, L. István és H. László 25 év múlva szabadulhat a leghamarabb feltételesen – írja a 24.hu. A lap emlékeztet, hogy a vádirat szerint az MTK egykori futballistája 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, miközben tudta, hogy a cég valótlan tartalmú számlákat állít ki egy akkoriban ismert zrt.-nek. Katzenbach Imrének az volt a feladata, hogy a valótlanul kiállított számlák ellenértékét készpénzben felvegye, majd az összeget visszajuttassa a vállalkozás két vezetőjének, akik közül az egyik már korábban meghalt, a másik viszont a vádiratban is szereplő felbujtó, H. László.
Katzenbach 2009-ben azonban nem juttatta vissza a felvett 500 millió forintot, hanem lelépett vele külföldre. Később kiderült, hová, így hazahozatták őt. A cég vezetői elhatározták, hogy megöletik.
A gyilkosságot
Az ügyészség életfogytiglant kért Sz. Lajosra, H. Lászlóra és L. Istvánra is előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt. Bűnösségüket egyikük sem ismerte el.