Nő bilincsben

Enyveskezű nőt fogtak el a debreceni rendőrök

Rendőrség

Egy 51 éves nő besurrant egy debreceni kávéház hátsó bejáratán, és az ott dolgozók táskáiból lopott. A rendőrök még aznap elfogták és bűnügyi őrizetbe vették – írja a rendőrség.

Vasárnap kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy valaki egy kávéház öltözőjében az ott dolgozók táskáit átkutatta, és több mint 50 ezer forintot vett el belőlük.

A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, nyomokat rögzítettek és tanúkat hallgattak meg. Erőfeszítéseiknek hamar meglett az eredménye, és a látókörükbe került egy helyi nő, akit néhány órával később az egyenruhások elfogtak és előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A nyomozók maradéktalanul megtalálták és lefoglalták az 51 éves nőnél az elemelt pénzt. Gyanú merült fel arra is, hogy több hasonló bűncselekménnyel is kapcsolatba hozható, ezért kihallgatását követően őrizetbe vették, lopás miatt kell felelnie.