Elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd autónak csapódott egy audis ámokfutó néhány napja Budapesten. Kiderült, elvileg akár börtönben is lehetett volna a baleset idején, a Hajdúböszörményi Járásbíróság ugyanis elítélte őt korábban embercsempészés miatt.
A férfi a budapesti baleset során egy hétszemélyes családi autónak hajtott, amiben gyerekek is ültek, az ütközés során meg is sérültek. Az audis elmenekült a helyszínről. Tiganciuc Calin, a moldáv ámokfutó ellen hajtóvadászatot indítottak, hamarosan pedig kiderült, egy nemzetközi bűnözői csoport tagja, és tavaly embercsempészés miatt már elítélték Hajdúböszörményben.
A Blikk utánajárt, mi is történt pontosan.
“Az ön által kérdezett személy vonatkozásában a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. november 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet. A férfi az ülésen beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. A letartóztatásban lévő vádlottat a járásbíróság embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről. Az ítéletet mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett” – erősítette meg a lap információit dr. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője.
A 23 éves fiatal férfi mégis szabadult. Hogy ez hogy fordulhatott elő, azt dr. Tran Dániel jogász, az ELTE Kriminológia Tanszékének oktatója magyarázta el.
“Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében kihirdetett veszélyhelyzeti szabályokról szóló 148/2023-as kormányrendelet szerint az embercsempészés miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről 15 napon belül dönt a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Ha fennállnak a feltételek, az elítéltnek a reintegrációs őrizet kezdetének megállapítását követő 72 órán belül el kell hagynia Magyarország területét. Ehhez azonban semmilyen segítséget nem kap a hatóságoktól” – mondta dr. Tran Dániel.
Hogy Tiganciuc Calin mikor szabadult, és hogy elhagyta-e Magyarországot és úgy tért vissza, nem tudni. Annyi viszont bizonyos, hogy a férfi egy nemzetközi bűnözői csoport tagja, aki embercsempészként dolgozott: nepáliak Nyugat-Európába szállítását vállalta.
Tavaly márciusban egy nyíradonyi ellenőrzés során bukott le. Amikor meg akarták állítani, elmenekült. Nyíradonytól az M35-ös autópályáig hajtott a rendőrök elől autójával, amit aztán otthagyott, benne öt nepáli állampolgárral. A férfi akkor el tudott menekülni, de pár nappal később Budapesten elfogták.