A hajdú-bihari rendőröknek olyan információ jutott a tudomására, hogy két fiatalkorú lányt prostitúcióra kényszerítenek Debrecenben. A nyomozók azonnal az ügy felderítésébe kezdtek és részletes adatgyűjtést végeztek, továbbá számos tanút is meghallgattak. A kapott információ beigazolódni látszott, egy 20 éves fiatal férfi, valamint két 19 éves társa került a látókörükbe.
A nyomozás adatai szerint a lányokat többször is arra kényszerítették, hogy Debrecenben prostitúciós tevékenységet folytassanak. Az ellenkező sértetteket rendszeresen bántalmazták, megfenyegették, a szexuális szolgáltatásokért kapott pénzt pedig természetszerűleg vették el tőlük. Gyanú merült fel továbbá arra vonatkozólag is, hogy a 20 éves férfi megerőszakolta az egyik lányt.
A hajdú-bihari bűnügyesek a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen 2022. október 26-án hajnalban fogták el a három hajdúböszörményi lakost. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya mindhárom gyanúsítottal szemben emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást, a 20 éves férfinak pedig 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett miatt is felelnie kell.
A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat megküldték az ügyészségnek.