Egy fiatal nő 2022. április 29-én az egyik debreceni óvodából tartott haza a gyerekeivel, amikor odalépett hozzájuk a volt élettársa. A rendőrség információi szerint vitatkozni kezdtek, majd a férfi elővett a zsebéből egy bicskát, és a gyerekek szeme láttára többször megszúrta a nőt. Ezt követően sietve elmenekült a helyszínről, mint később kiderült, egészen Budapestig utazott.
A rendőrök elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, amiről ő is tudomást szerzett, ezért jobbnak látta, ha feladja magát. Kezdetben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ez azonban a nyomozás és a cselekmény pontos részleteinek feltárása során emberölés bűntett kísérletére módosult. A beszerzett orvosszakértői vélemények alapján a bántalmazás módja és eszköze alkalmas lehetett volna akár a sértett életének kioltására is. A férfi a nyakán, a hasán és a karján is többször megszúrta volt élettársát, súlyos sérüléseket okozva ezekkel.
A nyomozó hatóság továbbá megállapította, hogy a gyanúsított cselekménye alkalmas volt arra, hogy a gyerekek erkölcsi és mindenekelőtt érzelmi fejlődését veszélyeztesse, ezért kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt is felelnie kell.
Az eljárás során arra is fény derült, hogy a férfi nem először bántotta a nőt. Több bizonyíték is alátámasztotta, hogy korábbi együttélésük során rendszeresen megverte a sértettet. A gyanúsítás így újabb bűncselekményekkel, kapcsolati erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletével bővült.
Az egyébként budapesti lakos ellen őrizetbe vétele, majd letartóztatása mellett folyt a büntetőeljárás. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.