Hálapénz, orvosi korrupció

Vesztegetési ügy egy debreceni kórházban: főorvos ellen nyomozott a rendőrség

Rendőrség

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást azzal a főorvossal és asszisztenssel szemben, akik a meglapozott gyanú szerint pénzt vettek át több betegtől is – közölte honlapján a rendőrség.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztályával szorosan együttműködve folytatott nyomozást vesztegetés, valamint vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint egy debreceni kórház főorvosa 2021. október és 2022. január között négy betegtől fogadott el hálapénzt, amelyből az egyik esetben az asszisztens is kapott.

Az orvost négy rendbeli üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett, az asszisztenst pedig egy rendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az orvos érdemi vallomást nem tett, de az asszisztense beismerte a bűncselekmény elkövetését. A pénzt átadó három pácienssel szemben vesztegetés vétség miatt folytatták le az eljárást.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.