Talált személy igazolványt használt fel a mezősasi férfi

Rendőrség

A Debreceni Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki más nevére szóló közokiratokkal igazolta magát.

A mezősasi férfi 2022. februárjában Gyöngyösön tartózkodott, ahol az utcán megtalálta a más nevére kiállított személyi igazolványt és lakcímkártyát. A vádlott az okiratokat magához vette.

2022. március 13-án az esti órákban a vádlott a debreceni vasútállomáson tartózkodott, amikor is rendőri igazoltatására került sor. A férfi ekkor is magánál tartotta a fenti közokiratokat és a sajátja helyett azokat adta át a rendőröknek. A vádlott az okmányok ellenőrzése során zavartan viselkedett, többször el akart menni a helyszínről. A rendőrök többször visszakérdeztek az átadott dokumentumokban szereplő adatokra és a vádlott azokra eltérően nyilatkozott. A rendőri igazoltatás során kiderült, hogy az okmányok más nevére szólnak, a vádlott azt is elmondta, hogy azért nem adta át a saját nevére kiállított személyazonosságot igazoló iratait, mert tudta, hogy más, ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban őt körözi az illetékes bíróság.

A vádlott által átadott közokiratokat a Debreceni Rendőrkapitányság lefoglalta, majd megküldte az illetékes kormányhivatal részére.

A bűncselekmények elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség két rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a Debreceni Járási Ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.