Beszámolt a tavalyi évről a hajdú-bihari rendőrkapitány, majd kapott egy Bocskai-szablyát

Rendőrség

A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés 2022. április 29-én megtartott ülésén napirenden szerepelt a megyei rendőr-főkapitányság 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolója is. A testület tagjait dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok tájékoztatta a megye közbiztonsági, bűnügyi helyzetéről, a közrendet érintő eseményekről, illetve a rendőrség tevékenységéről.

A képviselők az előterjesztést egybehangzóan, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el, egyúttal köszönetüket fejezték ki a megyei főkapitányság személyi állományának a tavalyi évben végzett munkájáért.

A beszámolót követően a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság megkapta a megyei önkormányzat által készíttetett jelképet, Bocskai István korabeli szablyája hiteles másolatát, amely a térségi identitás, a térséghez kötődés erősítésének, a hajdú-bihariak összetartozásának szimbóluma. A Bocskai-szablyát dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok Pajna Zoltántól, a megyei közgyűlés elnökétől vette át.