Megerőszakolt hajdú-bihari rendőrnő: az ügyészség szerint nincs bizonyíték a bűncselekményre

Rendőrség

Zsiga Katalin rendőr őrmester december elején tett feljelentést a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen, azt állítva, hogy két kollégája megerőszakolta őt.

A hajdú-bihari illetőségű rendőrnő szerint az erőszak ténye akkor vált számára bizonyossá, amikor egy kollégája elküldte neki azt a videót, amin az látszik, hogy két kollégája, egy törzsőrmester és egy főtörzsőrmester megerőszakolja.

Egy másik alkalommal pedig azt nyilatkozta a videófelvételről a Blikk szerint, hogy azt csak a nyomozó ügyészségen hajlandó megmutatni.

A Központi Nyomozó Főügyészség az rtl.hu kérdésére most azt a tájékoztatást adta, hogy a sértett tanúvallomása szerint ilyen felvétel az ő birtokába nem került, azt ő nem látta.

Katalin őrmester megerőszakolása: a rendőrség felháborodott közleményt adott ki, mert kritizálták a mentális szűrést

Az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást, amelyet soron kívül végez.

Eddig hat embert hallgattak ki, de az ügyészség ügyészség szerint a sérelmezett bűncselekményt alátámasztó adatok az eddigi eljárás során nem keletkeztek. Erre tekintettel megalapozott gyanú közlésére törvényi lehetőség nincs.