Előzetesben a katalizátortolvajok

Rendőrség

A Debreceni Járásbíróság mindhárom férfi letartóztatását elrendelte.

Mint arról korábban hírt adtunk, Debrecenben az Angyalföld téren 2021. február 22-én nem sokkal éjfél előtt három férfi levágta egy autó kipufogóját. Elvinniük azonban nem sikerült, mert az egyenruhások megzavarták őket. A helyszínre érkező járőrök felfigyeltek egy gyanús járműre, ami őket meglátva nagy sebességgel elhajtott.

A személygépkocsi Debrecen területét elhagyva, Nyírábrányig jutott, ahol végül egy rendőrautónak nekiütközve állt meg. A sofőr és két utasa ezt követően futva menekült. Az egyenruhások egyiküket a közeli erdőben fogták el, társa kezén nem sokkal később kattant a bilincs. A trió harmadik tagja 2021. február 24-én délután önként jelentkezett a rendőrségen.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított velük szemben eljárást. A nyomozók a három férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a mai napon a Debreceni Járásbíróság elrendelt.