Végiglopták Debrecent – rendőrkézen a tolvajbanda

Rendőrség

A rendőrségre 2020 júliusában érkezett bejelentés arról, hogy több üzletben is lopás történt az egyik debreceni bevásárlóközpontban. A rendőrök az ügy felderítésébe kezdtek és két férfi került a látókörükbe, akiket több Debrecen területén történt bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba lehetett hozni. A nyomozás adatai szerint a 40 éves salgótarjáni férfi, valamint társa, egy 37 éves kecskeméti lakos leginkább prémium kategóriájú ruhaboltokból lopott, de olyan is előfordult, hogy egy telekommunikációs szolgáltató üzletteréből tulajdonítottak el mobiltelefonokat. A páros gondosan odafigyelt arra, hogy olyan tárgyakat szerezzenek meg, amiket minél drágábban és könnyebben tudnak továbbértékesíteni, ezért a ruhák és műszaki cikkek mellett, nagy értékű szépségápolási termékeket is loptak gyógyszertárakból.

A debreceni nyomozók a salgótarjáni férfit lakhelye közelében fogták el 2020. november 25-én, míg társát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársaival Kecskeméten kerítették kézre.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak az országszerte követtek el ilyen és ehhez hasonló bűncselekményeket.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, akiknek lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelniük.