Orvhalászok a Sebes-Körösön

Kilenc kiló halat loptak el a Sebes-Körösből

Rendőrség

Egy halőr tett bejelentést a rendőrségre 2020. augusztus 22-én 15 óra körül arról, hogy Újiráz külterületén – a Sebes-Körösön – tiltott módszerrel halásznak. A rendőrök a helyszínre mentek, igazoltatták a három férfit, akiknél egy kerítőhálót és közel kilenc kilogramm halat találtak. Az egyenruhások a komádi lakosokat előállították a rendőrkapitányságra, a halászati eszközt pedig lefoglalták. A nyomozók az 51, 41 és 35 éves férfiakat orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során beismerő vallomást tettek.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.