Rendőrség: Fejér és Pest megyei családok csaptak össze csütörtök este Érden

Ország Rendőrség

Fejér és Pest megyei családok csaptak össze abban a tömegverekedésben, amelyben egy ember meghalt csütörtök este Érden – ismertették a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

A “vendetta” következtében egy ember meghalt, ketten életveszélyes, hárman súlyos, heten pedig könnyű sérülést szenvedtek – közölte Latorovszky Gábor megbízott főkapitány-helyettes.

A rendőrség 12 ember ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a letartóztatásukat – tette hozzá.

Csütörtök este, nem sokkal negyed kilenc után kaptak bejelentést arról, hogy egy érdi benzinkútnál tömegverekedés tört ki és lövések is eldördültek. A járőrök elhagyott botokat és késeket találtak a benzinkút területén. Négy sérülthöz pedig mentőt kellett hívni – mondta.

“A rendőrség nem engedi a vendettát, a leghatározottabban fellép az ilyen cselekményekkel szemben” – fogalmazott a főkapitány-helyettes.

Az alezredes – kérdésre válaszolva – nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy enyingi és érdi roma családok tagjai vettek részt a tömegverekedésben, csak annyit árult el róluk, hogy Fejér és Pest megyeiek.

A sajtótájékoztatón levetítették a benzinkút térfigyelő kameráinak felvételeit. Ezeken az is látható, hogy egy autó nagy sebességgel tolatva elüt egy férfit, aki a jármű alá kerül, a töltőállomás vendégei pedig riadtan ugranak el a botokkal és késekkel támadó férfiak elől.