Súlyos szabálytalanság egy debreceni zebránál – ilyet soha többé!

Rendőrség

Íme egy durva elrettentő példa arra, hogy mi okozhat súlyos balesetet.

A debreceni rendőrök folyamatosan ellenőrzik a városban lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket és azok környezetét. Az egyenruhások célja a balesetek megelőzése, a szabályszegők forgalomból történő kiszűrése és a gyalogosan közlekedők biztonságának védelme.

Az elmúlt napokban a Csapó utca – Csillag utca kereszteződésében rögzített szabálytalanság felvétele jól mutatja, hogy egy pillanatnyi figyelmetlenségnek is súlyos, vagy akár végzetes következménye lehet.

Mint láthattuk, a motorosnak a KRESZ (és persze a józan ész) szabályai szerint meg kellett volna állnia a zebránál, már csak azért is, mert a szomszédos sávban már megadták az elsőbbséget a járművek a kerékpárját toló biciklisnek.

A közlekedési balesetek megelőzéséért legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, ha betartják a szabályokat, óvatosan és figyelmesen közlekednek. Figyeljenek a gyalogosokra, figyeljenek egymásra!

Járművezetőként fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.