Megijedt a vonattól, a síneken hagyta a biciklijét – keresi a debreceni rendőrség

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomoz.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. január 4-én 13 óra körül Debrecenben, a Faraktár utcai felüljáró alatt egy férfi szabálytalanul akart átmenni a vasúti síneken, úgy hogy a biciklijét maga mellett tolta. Az ismeretlen,

ahogy meglátta a Nyíregyháza felől érkező vonatot, feltehetően megijedt, és a kerékpárját a síneken hagyva elfutott. A mozdony vezetője fékezett, azonban nem tudott a bicikli előtt megállni, így átment rajta.

Az eset során senki nem sérült meg.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a bűncselekmény szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.