Őrjöngött és járműveket rongált

Rendőrség

Garázdaság vétség és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést a balmazújvárosi rendőrök egy helyi férfi ellen.
A nyomozás adatai szerint egy állampolgár 2014. augusztus 9-én 6 óra körüli időben telefonon tett bejelentést arról, hogy Balmazújváros, Kossuth téren az ott parkoló kocsiját megrongálták. A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki, aminek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható R. Istvánt. A helyi lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A férfi a megalapozott gyanú szerint belerúgott a gépkocsiba, majd a Veres Péter utcán egy kerékpártárolóban hagyott biciklibe, ezután útközben egy építési területről térköveket vett magához, amiket a földhöz dobott, majd egy „Gyalog- és kerékpárút” közúti jelzőtáblát a földre hajlított.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a 35 éves férfi ellen a garázdaság vétség és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2014. december 9-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.