Vasárnap még az elmúlt napokhoz hasonló, többnyire napos, száraz időre számíthatunk, éjszaka azonban az ország nagy részén ismét fagyni fog. A jövő héten már változékonyabbra fordul az időjárás: több hullámban érkezhet csapadék, miközben fokozatosan enyhül az idő.
A jelenlegi időjárást továbbra is anticiklon alakítja, ezért az időjárási frontok elkerülik térségünket.
Vasárnap a köd és a pára feloszlása után főként az ország keleti részén zavartalan napsütésre számíthatunk. A Dunántúlon délnyugat felől megnövekedhet a felhőzet, de jelentős csapadékra még nem kell számítani. Legfeljebb néhol fordulhat elő átmeneti, gyenge eső. A nappali csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.
A jövő héten azonban már mozgalmasabb időjárásra készülhetünk – jelezte a HungaroMet. Több alkalommal is nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, az első nagyobb csapadékhullám várhatóan kedden érinti az ország jelentős részét. A hét második felében szintén többfelé lehet eső, illetve zápor.
A fagyos éjszakák területi kiterjedése fokozatosan csökken, a hét második felére pedig akár teljesen meg is szűnhetnek a fagyok. A nappali hőmérsékletek szintén emelkednek, így a hét második felében már enyhébb időre számíthatunk.