Párttársa helyett szavazott Schummer Orsolya

Csézy Erzsébet: Én kértem a padtársam segítségét

Ország

Csézy Erzsébet közösségi oldalán reagált arra a tegnap napvilágot látott videóra, melyen az látszik, helyette a mellette ülő Schummer Orsolya, a Tisza országgyűlési frakcióvezető-helyettese szavazott egy kétharmados szavazás során a parlamentben.

A Mi Hazánk úgy véli, ezzel bűncselekményt követett el, ezért követelik a mandátumáról való lemondását. Csézy Erzsébet most tisztázta a helyzetet. Közösségi oldalára az alábbi rövid reagálást tette ki:

Nagyon gyenge próbálkozás ez azoktól, akik a trafikokért lobbiznak és kivonulnak a tamburás gyerekek előadásáról… Én kértem a padtársam segítségét és a leadott szavazatom az akaratommal egyező volt.

Magyarázatát még a követői sem értik. Úgy vélik, még ha így is történt, ez nem menti fel a felelősség alól, hiszen tudnia kell, hogy az a szabály, hogy minden képviselőnek saját magának kell szavaznia. A trafikok és a tamburás gyerekek emlegetéséről pedig többen is úgy gondolják, pusztán figyelemelterelés, és Csézynek inkább bocsánatot kellene kérnie a történtek miatt.