Nyílt levélben reagált Hadházy Ákosnak a MOHU-koncesszióval kapcsolatos kritikáira Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. A Tisza politikusa közölte: nagyra tartja a korábbi független országgyűlési képviselő munkásságát, ugyanakkor szerinte Hadházy információhiányból fakadó tévedéseket fogalmazott meg.
Gajdos László emlékeztetett, Hadházy két lehetőséget vázolt fel a minisztérium működésével kapcsolatban: vagy káosz van, vagy hazudnak. A miniszter azonban úgy véli, egyik sem igaz, a valóság ennél összetettebb.
Mint írta, az ÉKFM egy újonnan létrejött tárca, amelynek szervezeti és működési szabályzata már hónapok óta elkészült, de még jóváhagyásra vár. Hozzátette: a Hadházy által idézett közérdekű adatigénylésre adott válasz erre vonatkozott, és nem azt jelentette, hogy a helyettes államtitkároknak nincs munkájuk vagy tisztázatlan lenne a feladatkörük.
A miniszter ismét hangsúlyozta, hogy a MOHU-koncesszió felülvizsgálatát Kertész-Káldosi Zsuzsanna államtitkár vezeti, és a vizsgálat első eredményeiről a kormány már tájékoztatta a nyilvánosságot.
Gajdos szerint Hadházy már a vizsgálat megkezdése előtt arra jutott, hogy a koncesszió felmondása az egyetlen ésszerű megoldás. A minisztérium ezzel szemben előbb megvizsgálta a tényeket, a szerződéses és jogi kereteket, a rendszer működését, valamint annak gazdasági és környezetvédelmi következményeit, és csak ezt követően vonta le a következtetéseket.
A miniszter azt írta, örül annak, hogy alapvetően egy irányba tartanak Hadházyval, ugyanakkor szerinte az országgyűlési képviselő kritikái nehezítik az előrehaladást. Hozzátette: a kormánynak jogi felelősséget is viselnie kell egy ilyen felülvizsgálat során, miközben biztosítania kell azt is, hogy a hulladékgazdálkodási rendszer működése és az ellátás egyetlen napra se álljon le.
Gajdos László végül személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a minisztériumba, ahol – ígérete szerint – valamennyi kérdésére választ kaphatna a tárca szakembereitől.
A miniszter hangsúlyozta: szerinte a kritika nem kellemetlenség, hanem kontroll, a megalapozott kritika pedig kifejezetten hasznos. Reményét fejezte ki, hogy a találkozó után békésebb együttműködésben, közös irányba haladhatnak tovább.
Hadházy Ákos válasza
Hadházy Ákos kommentben válaszolt Gajdos László élő környezetért felelős miniszter Facebook-bejegyzése alatt.
“Tisztelt Miniszter Úr, köszönöm a választ. Természetesen szívesen találkozom Önnel, megtisztelő ez egy vidéki állatorvos számára”
– fogalmazott Hadházy.
Ugyanakkor jelezte, hogy az SZMSZ hiányára vonatkozó korábbi állítását továbbra is fenntartja. Mint írta, ezt nem ő találta ki, hanem a közérdekű adatigénylésére érkezett minisztériumi válasz alapján állította. Hadházy szerint Gajdos válasza alapján úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben nincs közöttük érdemi vita, hiszen a miniszter sem állította, hogy már hatályos lenne az új dokumentum.
Hadházy egy másik kérdést is szeretne tisztázni a személyes találkozón: arra kíváncsi, pontosan mi a feladatköri leírása a Mol korábbi vezető jogászának, aki jelenleg a minisztériumban helyettes államtitkárként dolgozik.
A MOHU-rendszer felmondásával kapcsolatban Hadházy továbbra is határozott álláspontot képvisel. Szerinte ennek szükségessége nem lehet kérdés, és arra is emlékeztetett, hogy korábbi ellenzéki országgyűlési képviselőként a kezdetektől nyomon követte a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítását.
Mint fogalmazott, az ügyben már korábban is számos szakmai szereplővel konzultált, és tisztában van azzal, hogy a folyamat odafigyelést igényel. Ugyanakkor úgy véli, a jelenlegi kormányt arra hatalmazták fel a választók, hogy változtasson a korábbi rendszeren.
Hadházy végül azt írta: szerinte ha a kormány képes volt eltávolítani az államfőt a Sándor-palotából, akkor a személyre szabott koncessziós kiírással a hulladékgazdálkodási rendszerbe bekerült Molt is ki tudja rúgni a szemétbizniszből.