Bár megtiszteltetésnek érzi, nem tudja vállalni a felkérést Polgár Judit, így már biztos, hogy nem lesz ideiglenesen sem Magyarország következő köztársasági elnöke.
“Életem megtiszteltetésének tartom a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás vagyok érte” – kezdi hétfő esti bejegyzését Polgár Judit, aki nagyra tartja Magyar Péter gesztusát, amiért független, “pártok felett álló jelöltet” kért fel köztársasági elnöknek az ő személyében.
Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni
– írja a világklasszis sakkozó, aki szavait azzal zárta, hogy egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőle telhető módon támogatni fog majd.
Bejegyzéséhez Magyar Péter is hozzászólt:
Kedves Judit! Köszönjük azt a rengeteg mindent, amit Magyarországért tett! Talán sok millió magyar ember nevében mondhatom, hogy ha másként is, de a jövőben is számítunk Önre!
Polgár Judit követői egyértelműen úgy vélik, a sakkozó bölcs döntést hozott, és a bejegyzése alatt azt is kifejtették, mennyire sajnálják, hogy ennyi negatív kritikával kellett szembesülnie 24 óra leforgása alatt.