A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
Nagy Tímea, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete elnökének vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében az olvasható, hogy a levelet rajta kívül Antall György, Baán László, Barabási Albert-László, Kapu Tibor, Kelemen Barnabás, Kepes András, Kokas Katalin, Kulka János, Lovász László, Mácsai Pál, Parti Nagy Lajos, Peták István, Rubik Ernő, Tóth Krisztina és Závada Pál írták alá.
A közlemény szerint azért fordultak az Országgyűlés elnökéhez, hogy együtt kezdeményezzék egy, a teljes magyar nemzet egységét megteremtő köztársasági elnök megválasztását.
Történelmi időket élünk, ezért olyan személy megválasztására van szükség, aki a köztársasági elnöki intézmény eredeti céljának megfelelően, képes a nemzet egységét, a nemzeti büszkeséget, a példamutatást, és legfőképpen a nemzet szolgálatát megtestesíteni
– fogalmaztak.
A Forsthoffer Ágnesnek címzett levélben az olvasható, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása megszűnését követően Magyarország olyan válaszút elé érkezett, amikor nem csupán új államfőt választ az Országgyűlés, hanem a nemzet kivételes lehetőséget kap az 1989-es rendszerváltozás óta húzódó “átmenet” végleges, megnyugtató lezárására.
“Úgy véljük, itt az idő, hogy a magyar alkotmányos demokráciát biztos és konszenzusos alapokra helyezzük” – tudatták a levél aláírói, akik hozzátették: “meggyőződésünk szerint a jövőbeni stabilitás záloga egy átfogó, széles körű társadalmi és politikai megegyezésen alapuló alkotmányozási folyamat”. Hozzátették: a jelenlegi helyzet különleges alkalom a pártpolitikai érdekek meghaladására.
Polgár Judit személye, életútja tökéletesen testesíti meg mindazt, amire hazánknak most szüksége van: megbecsültsége és az iránta itthon és a nagyvilágban érzett szeretet a pártok felett áll, feddhetetlensége, morális tartása megkérdőjelezhetetlen
– közölték az aláírók.
Világklasszis teljesítménye, nemzetközi súlya fontos értéket közvetít: minden idők legjobb női sakkozójaként Magyarország büszkesége, aki a világ bármely pontján hűen képviseli a magyar szellemet, a tehetséget és a kitartást – emlékeztettek, majd hozzáfűzték: “nemzetközi diplomáciai és kulturális elismertsége révén képes helyreállítani és tovább erősíteni hazánk kedvező külföldi megítélését”.
Magyarországnak gyógyulásra van szüksége, ehhez pedig olyan köztársasági elnökre, aki segít ebben a folyamatban – olvasható a levélben.
Magyar Péter is őt szeretné
A miniszterelnök megtiszteltetésnek érezné, ha Polgár Judit vállalná a felkérést. Erről közösségi oldalán írt vasárnap este.
Mint bejegyzésében fogalmaz, hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart.
A magyar közélet elismert szereplői által ma köztársasági elnöknek ajánlott Polgár Judit szerinte pont ilyen személy, találkozni is fog vele hétfőn, hogy megkérdezze tőle, az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat.
Mint Magyar Péter mondja, a Polgár Judit személyét övező elismerést nem politikai kötődésének vagy kapcsolatoknak, hanem kivételes tehetségének, szorgalmának, példátlan teherbírásának és a tisztességének köszönheti. Olyan magyar, akinek teljesítménye tiszteletet és elismerést vált ki itthon és szerte a nagyvilágban.