Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke kezdeményezi minden olyan folyamatban lévő peres eljárás békés megegyezéssel történő megszüntetését, amelyben korábbi képviselők “küzdenek” az előző házelnök által kiszabott “túlzó mértékű” büntetések ellen.
A házelnök erről az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt beszélt.
Egyúttal kifogásolta, hogy az elmúlt időszakban egyes képviselők lejárató tartalmakat tettek közzé a közösségi médiában.
Kiemelte: “a történelem nem azokra emlékszik, akik lejáratásokkal, provokációval rombolták az Országgyűlés tekintélyét, hanem azokra, akik értéket tudtak teremteni, és meg tudták méltóságukat őrizni akkor is, amikor talán ez volt a nehezebb út számukra”. A magyar választópolgárok leadott szavazataikkal bíztak abban, hogy választott képviselőik az ő sorsukkal és az őket érintő ügyekkel foglalkoznak, és nem egymás lejáratásával a közösségi média felületein – fogalmazott Forsthoffer Ágnes.
Kérte a képviselőktől, hogy ne azért viselkedjenek az Országgyűlés tekintélyhez méltóan, mert ezt valaki elvárja vagy mert a pénzbüntetést szeretnék elkerülni.
“Azért változtassunk, mert egyszer mindannyiunknak számot kell adnunk arról, hogy milyen emberek voltunk, és milyen értéket teremtettünk, amikor a törvényhozó hatalom, a közbeszéd jobbá tételének lehetősége és a nyilvánosság ereje a kezünkben volt”
– mondta a házelnök.
(MTI)
7 millió forintra büntette Kövér László Hadházy Ákost, mert szembesítette Orbánt korábbi szavaival