Havasi Bertalan Magyar Péter

Havasi Bertalan úgy tudja, öngyilkosságba kergettek két fideszes segítőt

Ország

Az elmúlt alig két hétben a Védvonalnak több mint hatvan bejelentéssel kellett érdemben foglalkoznia – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.

A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on >>

Havasi Bertalan közleményében azt írta, hogy az eddigi bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről, fenyegetésről szól, míg a másik nagy érintetti körbe a kormányzati, közigazgatási szektorban “megkezdett tisztogatások áldozatai” tartoznak.

Az egyetemi világból – oktatóktól és hallgatóktól – is érkeznek politikai diszkriminációra vonatkozó bejelentések, de szintén nagyobb számú esetkör a kistelepülési polgármestereket és helyi képviselőket érő vádaskodások és lemondásra felszólítások ügye – írta.

Hozzátette, politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptak információkat, “két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt” korábbi segítőik öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják.

A kommunikációs igazgató jelezte, a Védvonal szervezeti kialakítása megtörtént, elkészült a jogi segítségnyújtáshoz szükséges munka bázisa, és a Védvonal személyesen is elérhető Budapesten, a Polgárok Házában.

A Fidesz által létrehozott országos jogsegélyszolgálatot Czunyiné Bertalan Judit irányítja. A Védvonal megalakítását Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy májusi Facebook-bejegyzésében azzal indokolta, hogy “árad a gyűlölet és az erőszak”.

Ezt művelték az Orbán által felheccelt fideszes IQ-harcosok a kampányban (válogatás):

Hazaárulózta, akasztással fenyegette a Tisza Párt aktivistáit egy begőzölt alak

A Tisza Párt három női aktivistáját támadta meg egy fideszes, szemetet zúdított a pultjukra

Rovarirtóval fújta szembe a Tisza Párt aktivistáját egy poloskázó

Ismert vállalkozó köpte le a Tisza Párt aktivistáját

Megpróbálták elgázolni a Tisza Párt aktivistáit Nádudvaron

Ellopták és összetörték a Tisza Párt pultjait Debrecenben, videóra vették az elkövetőket

Baltával támadtak a Tisza Párt fiatal önkénteseire Debrecenben – döbbenetes felvétel