“Én nem politizálok” – hallom jobbról is, balról is, kifejezetten értelmes emberektől. Inkább félrenéznek, amikor a látóterük perifériájában megjelenik az, hogy végleg leépülőben a jogállam, véleményükért vegzálnak magánszemélyeket, és úgy mellesleg, a világ normálisabb felén (nem, ez nem a kormány által körbenyalt ruszkikat, vagy Kínát és egyéb “példaképeiket” jelenti) már mindenki utál bennünket.
Egyre többen ismételgetik ezt a passzív agresszív mantrát, mintha valami magasrendű erkölcsi fölény jele volna a közélet totális ignorálása. Pedig nem az. Hanem inkább kényelmes önátverés. Egy intellektuálisan fényezett “haggyá’má” attitűd.
De ne legyünk igazságtalanok. Valahol érthető is. Az ország levegője rég nem oxigénből áll, hanem cinizmusból, unalomból, propagandából és lefojtott tehetetlenségből. Az ember szíve szerint inkább beszélne sörökről, időjárásról, hogy hova megy nyaralni, vagy arról, hogy ma már azt is ünnepeljük, ha bennmarad a hétszeres bajnok DVSC az NB I-ben. Mindez sokkal egyszerűbb, mint szembenézni a ténnyel: politikamentesség nem létezik.
A politika nem ott kezdődik, hogy pártlogót ragasztasz a homlokodra…
Hanem ott, hogy kapsz-e rendes orvosi ellátást. Hogy mit tanítanak a gyerekednek az iskolában. Hogy mitől drágul a kenyér, és miért keres kevesebbet egy tanár, mint egy utcaseprő Bécsben. Hogy elmondhatod-e, amit gondolsz – vagy épp muszáj hallgatnod, ha nem akarsz bajt.
És itt jön be Orbán Viktor varázslata. A vezér nemcsak országokat irányít, hanem gondolkodásmódokat is. Az ő legnagyobb politikai trükkje nem a sorosozás, nem a Brüsszel-ellenesség, még csak nem is a média leuralása. Hanem az, hogy elhitette: a politika mocskos, és csak a hülye foglalkozik vele.
Na és ki nyer, ha te kiszállsz a játékból?
Hát persze, hogy ő.
Minél többen mondják azt, hogy “nem politizálok”, annál gyengébb lesz a kontroll a “hatalom” (valójában szolgálat lenne ez) fölött. Minél többen fordulnak el undorral vagy fásultan a közélettől, annál simábban lehet átfazonírozni az alkotmányt, kilapátolni a közvagyont, bedarálni az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát. Sőt ott tartunk, hogy sokan már nem is merik ezeket szóba hozni, mert a közpénzből kistafírozott megafonos propagandisták és társaik elinflálták:
“Ottatás, eésségügy? Dittatúra van lipsik, visíccsatok” – röfögi már az egyszerű Marika néni is, ahogyan azt a fejébe verték a “Harcosok klubja” egyetemén. De mindezek ellenére ezek valós problémák, és óriási szívességet teszünk a kormánynak, ha nem merünk beszélni róluk.
Orbán nem azért szeretné, hogy ne politizálj, mert békét akar. Hanem azért, mert minél kevesebb a kérdés, annál kevesebb a válaszadás kényszere. Lásd Lölőt a minap. Persze nála azért léteznek okosabb emberek (az ország úgy 99 százaléka), csak sajnos rossz célokra használják a képességeiket.
A politika a te dolgod. Még ha nem is kérted
Nem kell tüntésre járnod, nem kell választási plakátot ragasztanod, esetleg összefirkálnod, de az, hogy mi történik ebben az országban, kihat rád. Akkor is, ha csendben vagy. Sőt, akkor a leginkább. A csend ugyanis nem semleges. A csend beleegyezés. Akkor is, ha nem annak szánod.
És az a baj, hogy közben elvész valami, amitől ember az ember. A felelősségérzet. A közösséghez tartozás. Az együttérzés azokkal, akiknek nincs hangjuk, de van gondjuk. Az “én nem politizálok” olyan, mint mikor valaki lakótárs, de nem vesz részt a takarításban, a főzésben, a döntésekben. Csak ott van, eszik, alszik, használja a vécét. És ha valaki megkérdezi, azt mondja: “ne politizáljunk, jó?”
Hát nem jó.
A politika nem választás kérdése.Ha azok maradnak csendben, akiknek még lenne mondanivalójuk, akkor csak azok fognak beszélni, akiknek ez a hatalomban érdekük.
És amikor már elvitték a tanárt, a színházat, a könyvet, az orvost, a szabad sajtót, az egyetemet – meg fogsz lepődni, hogy valójában minden politika volt.
Még a hallgatás is.
– Szilágyi Szabolcs –
