Orbán Viktor a tiszásokról

Orbán Viktor véleménye a tiszásokról: “Ők is benne vannak a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban” 

Ország

Nagy bajban lehet a Fidesz, ezt erősíti Orbán Viktor mai lépése is. A miniszterelnök ugyanis váratlanul megjelent egy lakossági fórumban.

A 444.hu beszámolója szerint Szijjártó Péter és Menczer Tamás szerda esti pilisvörösvári fórumán lepte meg a válogatott közönséget. Az eseményt a Facebookon élőben közvetítették.

Orbán Viktor többek között arról beszélt, hogy új politikai tér van, már nem elég a régi eszközök alkalmazása. Burkoltan Magyar Péterre utalva (akinek az istenért se mondaná ki a nevét, nehogy véletlenül megjegyezzék a főleg aluliskolázottakból álló fideszesek) azt mondta, megjelent a “kommentpolitika”. A Tisza Párt elnöke ugyanis sokkal aktívabb a közösségi médiában, mint Orbán.

Orbán a Tisza Párttal kapcsolatban azt mondta, „ha jól megkapargatjuk a dolgok felszínét, rájövünk, hogy nincs itt semmi újdonság”. Csak az ellenzéki párt neve lett más, a szavazók ugyanazok maradtak. Akik régen az MSZMP-re és a DK-ra szavaztak, most a Tiszát választják, mondta.

Orbán szerint két politikai oldal van. Vannak azok a magyarok, akiknek fontos a haza, ők a fideszesek, KDNP-sek. És vannak az ellenfeleik, akik bár nem vallják magukat a nemzethez tartozónak, ugyanúgy a nemzeti közösség részei.

“Ők is benne vannak a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban”

– gyalázta az ország bő felét Orbán Viktor.

Orbán szerint ellenfeleik azt gondolják, hogy a magyarok önmagukban kevesek, ezért kell nekik egy külső viszonyítási pont, amit szolgálnak. “Megtévesztésként »Magyarnak« hívják őket, de valójában brüsszeliek.”

Példaként hozta a tiszás Kollár Kingát (kétszer is eljátszva, hogy nem tudja a vezetéknevét), aki szerinte olyat mondott, amit Gyurcsány Ferenc is mondhatott volna. Orbán szerint a tiszások havi 6-8 millió forintért azért dolgoznak minden nap, hogy Magyarországnak rossz legyen.

Véleményezte Magyar Péter mai esetét, amikor a Tisza Párt elnöke összeszólalkozott az MNB ügyfélszolgálatosával. Orbán Viktor szerint (aki épp most taposta sárba a magyarság felét) azt a következtetést vonta le, hogy Magyarból hiányzik a tisztelet.