Egy kiszivárgott jelentés szerint Orbán Viktor február 17-én találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel és Milorad Dodikkal, a boszniai Szerb Köztársaság vezetőjével Budapesten.
Nem sokkal később magyar különleges egységek érkeztek Banja Lukába, amiről maga Dodik számolt be a boszniai szerb parlamentben. Állítása szerint 300 főről volt szó, míg a hivatalos magyar tájékoztatás szerint 70 kommandós vett részt egy közös kiképzésen a helyi erőkkel.
A VSquare oknyomozó portál azonban úgy tudja, hogy a magyar egységek nem pusztán gyakorlatra érkeztek, hanem egy titkos akció előkészítésén dolgoztak. A cél állítólag az volt, hogy szükség esetén Dodikot Horvátországon keresztül kijuttassák Boszniából, ha letartóztatás fenyegetné. A terv szerint az elnököt egy Dél-Magyarországra vezető útvonalon menekítették volna ki, a horvát hatóságok tudta nélkül.
A portál forrásai szerint a művelet előkészítésére négy operatív csoportot és egy felderítő egységet mozgósítottak, kiterjedt megfigyelést és adatgyűjtést végezve a térségben. Bár nem világos, hogy a terv pontosan kinek az ötlete volt, végül nem került rá sor. Dodik fellebbezett a bírósági ítélet ellen, így egyelőre nem fenyegeti közvetlen letartóztatás, ráadásul a horvát és amerikai hatóságok is tudomást szereztek az ügyről.
Az eset tovább élezte Magyarország és Bosznia-Hercegovina viszonyát. Az elmúlt napokban a szarajevói kormány megakadályozta, hogy egy magyar diplomata repülőgépe leszálljon az országban, majd bekérették a magyar nagykövetet, ami arra utal, hogy a két ország között egyre nő a feszültség.