Szalay-Bobrovniczky Kristóf Tel-aviv

A honvédelmi miniszter kirúgta a nemrég meghekkelt Védelmi Beszerzési Ügynökség vezérigazgatóját

Ország

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken felmentette tisztségéből Pachner Róbertet, a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. vezérigazgatóját – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a gazdasági társaság vezetőjeként Pachner Róbert a társaság működéséért és az informatikai biztonságért is felelt.

A vezérigazgatói feladatokat a jövőben Simon Attila vezérőrnagy, a Magyar Honvédség tábornoka látja el. Simon Attila korábban az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be, előtte a különleges műveleti erőknél teljesített szolgálatot – áll a honvédelmi tárca közleményében.

Az MTI mélyen hallgat a kirúgás okáról, a 444 viszont november közepén írta meg, hogy ismeretlen elkövetők az Inc. Ransomware nevű zsarolóvírus segítségével ellopták a Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ) anyagait a cég fájlszerveréről, majd titkosították magát a szervert, és ötmillió dollárt követelnek azért, hogy a dokumentumokat visszaadják. Bizonyítandó, hogy az anyag náluk van, negyvenhat képernyőfotót is közzétettek.

Az anyagok nemzetbiztonsági szempontból extra érzékenyek, védelmi beszerzésekről, belső levelezésekről, a magyar haderő valós képességeiről szólnak.