Orbán Viktor ismertetése szerint a Lajta csütörtökön Mosonmagyaróvárnál fog tetőzni a valaha mért legmagasabb vízszintet megközelítve.
Közölte, jelenleg 544 kilométer hosszúságban folyik árvízi védekezés a Dunán, a Lajtán, a Rábán és a Marcalon. Elmondta, a védekezésben résztvevő vízügyesek, katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek, sőt az önkéntesek is rendkívül higgadtan, nyugodtan, magabiztosan és szervezetten végzik a munkájukat.
Közölte azt is, hogy kétféle védelmi rendszer van Magyarországon. Vannak olyan szakaszok, amelyekért az állam és vannak olyanok, amelyekért az önkormányzat tartozik felelősséggel. Az állami védettségű területeken a készültségi szint elérte a 100 százalékot. Az önkormányzatok nagy részénél is így áll a helyzet, de van néhány település, ahol még nincsenek 100 százalékon, de mindenhol 50 százalékon áll a készültség – fejtette ki.
Hozzátette: az árvízvédelmi operatív törzs reggeli ülésének egyik legfontosabb pontja az volt, hogyan biztosítsák az önkormányzati és az állami védekezés összehangolásának legoptimálisabb formáját.
Ez is működni fog – jelentette ki, hozzátéve, az ülésen Karácsony Gergely főpolgármester is ott volt.
(Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök (bal) sajtótájékoztatót tart az árvíz elleni védekezésről a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2024. szeptember 18-án. A kormányfő mellett Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója (jobb). MTI/Koszticsák Szilárd)