A több tízezer önkéntes megfeszített munkája nélkül sehol nem működne a védekezés – közölte a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-vel.
Magyar Péter a pártja által az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy vasárnap óta egyre többen dolgoznak a gátakon, miközben a kormány öt nap alatt odáig jutott el, hogy 1600 katonát tudott szerdára kivezényelni.
“Már szó sem esik a 12 ezer önkéntes tartalékosról, akiket az adófizetők fizetnek, pont az ilyen válsághelyzetek esetére. Miközben gyerekek is töltik (helyesen) a homokzsákokat, aközben a honvédség épp hadgyakorlatot tart a Bakonyban” – közölte a politikus.
Magyar Péter óriási dolognak nevezte a nemzeti összefogást, és szerinte “megsüvegelendő dolog” a civilek helytállása, “de egy normálisan működő kormányzatnál nem a hivatásos állomány egészítené ki a civilek munkáját, hanem fordítva”.
Továbbra is arra kérünk mindenkit – tette hozzá –, hogy “segítsen megvédeni a falvainkat és a városainkat. Együtt sikerülni fog”.