Menczer Tamás

Menczer Tamás nekiment az Egyesült Államoknak: “háborúpárti, migráns, gender, LMBTQ”

Ország

Joe Biden “háborúpárti” demokrata kormánya ismét demokráciajelentésben támadja Magyarországot, ennek oka pedig az, hogy Magyarország a béke pártján áll – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára kedden feltett videóban.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Menczer Tamás szerint “a támadásnak nyilvánvalóan az az oka, hogy a béke pártján állunk, és nem hagyjuk, hogy belepréseljenek bennünket ebben a háborúba”.

A volt külügyi és külgazdasági államtitkár beszélt a magyar külügyminisztériumban készült, az amerikai demokrácia állapotával kapcsolatos jelentésről, amely szerint az amerikai déli határon keresztül évente négymillió illegális bevándorló érkezik Amerikába, akik “szinte kivétel nélkül kikerülnek a hatóságok látóköréből”.

A politikus idézte Marco Rubio floridai szenátort, aki közlése szerint azt mondta, a modern amerikai történelemben először fordul elő az, hogy a déli határt nem az amerikai kormány, hanem a mexikói drogkartellek ellenőrzik.

Hozzátette: a felmérések szerint az amerikaiak 75 százaléka súlyos problémának tartja a bevándorlási válságot, Joe Biden mégis lebontja, lerombolja a határvédelmi intézkedéseket.

Ez lehet Magyar Péter karrierjének vége: a Fidesz ledobta rá az atombombát

Az illegális bevándorlók által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények között említette egy 22 éves egyetemista nő meggyilkolását, a szexuális erőszakot, a késes támadást, a rablást és egy kétéves kisfiú meggyilkolását.

Menczer Tamás szerint Amerika antiszemitizmussal is vádolja Magyarországot. Ezzel kapcsolatban a valóság az – mondta -, hogy a zsidó közösség tagjai Európán belül Magyarországon vannak a legnagyobb biztonságban, és ezt ők maguk is így érzik. Ezzel szemben az Amerikai Zsidó Bizottság friss jelentése alapján az Egyesült Államokban a válaszadók 74 százaléka problémának tartja az antiszemitizmust napjainkban, 56 százalékuk szerint az elmúlt évben súlyosbodott a helyzet, egyre kevésbé bíznak az amerikai igazságszolgáltatásban, és 63 százalékuk úgy érzi, hogy “jelenleg kevésbé biztonságos a helyzet”, mint egy évvel ezelőtt.

A jelentésben szó van még a gender- és az LMBTQ-propagandáról is, illetve néhány egyéb fontos kérdésről – jegyezte meg Menczer Tamás.

“Mindezen tények ismeretében, talán amerikai barátaink jobban tennék, ha a saját házuk, portájuk előtt sepregetnének”

– fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

“Akárhogy próbálnak belenyomni bennünket a háborúba, akármekkora nyomást helyeznek ránk, mi a béke pártján állunk” – hangoztatta Menczer Tamás.