Novák Katalin lemondását és Varga Judit közéletből való távozását követelték demonstráción Budapesten

Több ezren követelték Novák Katalin lemondását, a kormánymédia szerint csak a “dollárbaloldal” akciózott

Ország

A köztársasági elnök lemondását és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter közéletből távozását követelték az Országos Közös Akarat elnevezésű csoport szervezésében pénteken Budapesten, a Belügyminisztérium központi épülete előtt.

A demonstrálók az ellen tiltakoztak, hogy Novák Katalin államfő kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon kényszerítés miatt elítélt volt igazgatóhelyettesének.

Simkó Edit pedagógus, aktivista az eseményen azt hangsúlyozta, hogy “gyermeket nem bántunk, nem alázunk meg és nem zsarolunk meg”. Novák Katalin és Varga Judit annak adott kegyelmet, aki a legkiszolgáltatottabbakat bántotta – tette hozzá. Úgy vélekedett, “lehullott a propaganda leple, megláthattuk a rezsim rongy erkölcsiségét, hamis hitét”. Novák Katalin és Varga Judit pedig arcai voltak ennek az aljasságnak, és mindezt anyaként tették – hangoztatta Simkó Edit.

Kiss Gergő, az Egységes Diákfront elnökségi tagja azt mondta: Pintér Sándor belügyminiszternek és a nyomozóknak dolguk van még az ügyben, a rendőrségnek nyomoznia kell tovább. Az állam többszörösen cserben hagyta a gyerekeket, ezért legalább kárenyhítést kell nyújtani – jelentette ki.

A demonstráció résztvevői ezt követően a Lánchídon keresztül a budai Várba, a Sándor-palota elé vonultak, ahol csatlakoztak a Momentum Mozgalom által meghirdetett tüntetéshez.

Novák Katalin lemondását és Varga Judit közéletből való távozását követelték demonstráción Budapesten
Novák Katalin köztársasági elnök lemondását és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter közéletből való távozását követelő, az Országos Közös Akarat elnevezésű csoport által szervezett tüntetés résztvevői vonulnak a Lánchídon a budai Várba, a Sándor-palota elé 2024. február 9-én. Középen Simkó Edit pedagógus, aktivista, mellette jobbra Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselő és a bal szélen Kiss Gergő, az Egységes Diákfront elnökségi tagja. MTI/Koszticsák Szilárd

Az MTI fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Belügyminisztérium előtti demonstráción részt vett több “baloldali” politikus, köztük Harangozó Gábor MSZP-alelnök, Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök; Ujhelyi István független európai parlamenti képviselő; a Párbeszéd – Zöldek részéről V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere, Tordai Bence frakcióvezető, Szabó Tímea ügyvezető társelnök, Szabó Rebeka társelnök; Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese; a DK képviseletében pedig Varju László és Vadai Ágnes alelnökök, Arató Gergely frakcióvezető-helyettes, valamint Molnár Gyula.

A kormánylapok ennél tovább mentek – szúrta ki a Propeller.

Origo tudósításában például ez olvasható:

Tüntetés van Budapesten. A kegyelmi ügy miatt szervezte a dollárbaloldal, de gyakorlatilag csak pártaktivisták mentek el rá.

Magyar Nemzet pedig relativizálni próbálja az ügyet:

A baloldal nem mindig ennyire harcos, ha pedofíliáról van szó – írja a Magyar Nemzet. “Megjegyzem, a pedofil bűncselekményekkel kapcsolatban kell fellépni, nem a pedofilokkal szemben, az csak egy betegség” – idézik Konok Péter szélsőbaloldali tévészereplőt az ATV Öt című műsorában a kegyelmi ügy kapcsán. Tavaly pedig az SZDSZ egykori parlamenti képviselője és a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, Kőszeg Ferenc Gulyás Márton propagandaműsorának, a Partizánnak adott interjúban úgy fogalmazott: a pedofilok esetében kerülni kell a nyilvános leleplezést és a felelősségre vonást. Emlékezetes: a baloldal nem támogatta 2021-ben a pedofilellenes törvényt.

Majd a szexuális zaklatás (valójában szeméremsértés) vádja alól felmentett Donáth Ferenc ügyét igyekszik felmelegíteni:

A Sándor-palota előtti tüntetést megdöbbentő módon az a Donáth Anna szervezte, akinek apja, Donáth László szexuális ragadozó, per van ellene, és Donáth Anna egyszer sem ítélte el.

Mindkét portál néhány száz főben állapította meg az egyébként több ezer fős tüntetés létszámát. Íme egy videó a “néhány száz fős, dollárbaloldalista” tüntetésről: