Brüsszel szerint valótlanok a nemzeti konzultációban szereplő állítások, de nem indítanak ellenkampányt

Ország

Eric Mamer az Európai Bizottság szóvivője déli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a konzultáció és a plakátkampány a magyar nemzeti hatóságok dolga, különösen úgy, hogy a Bizottsággal senki sem konzultált ezzel kapcsolatban.

Az Eurológus szerint Mamer kifejtette, hogy hisz a magyar lakosság intelligenciájában és egyúttal felkért minden érdeklődőt, hogy a Bizottság különböző dokumentumaiból, vagy a kapcsolattartó személyeken keresztül szerezzen be hiteles információkat arról, hogy mit tesz és mit nem tesz az Európai Bizottság.

A szóvivő megmutatta annak a plakátnak a fotóját Ursula von der Leyennek, amelyen az elnök és Soros György fia, Alex Soros szerepel. Von der Leyen “a szemöldökét sem húzta fel” – írta le a reakciót. Eric Mamer úgy fogalmazott, hogy nem az első és valószínűleg nem is az utolsó alkalom, hogy Magyarországon ilyen kampányt indítanak. Ennek ellenére most nem tervezi az Európai Bizottság, hogy ellenkampányt indítana.

Mamer határozottan kijelentette, hogy Ursula von der Leyen és Alex Soros között semmiféle kapcsolat nincs.

Csemege a híveknek: a “nemzeti konzultáció” összes kérdése Brüsszelt gyalázza