Iványi Gábor

Végleg tönkretenné a kormány Iványi Gábor mélyszegénységben élő gyerekeket és hajléktalanokat segítő egyházát

Ország

Kétségbeesett felhívást tett közzé egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség honlapján Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Kormánykritikus megjegyzései miatt Orbán Viktor néhány éve kilövési engedélyt adott Iványi Gáborra, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjére. Az ügy azért is durva, mert korábban Iványi adta össze egyházilag Orbánt és feleségét, Lévai Anikót, valamint a miniszterelnök gyerekeit is ő keresztelte meg.

Változnak az idők, Iványi Gábort Orbán állami elvonásokkal és a NAV segítségével igyekszik ellehetetleníteni. Íme a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kiáltványa változatlan formában:

Rendkívüli helyzetben kényszerülök megszólítani minden jószándékú, tisztességes embert. Kérem, érezzék át azt, amit a magyar állam hivatalos szervei a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel és segítő intézményeivel művelnek. Tegyen meg ki-ki minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy ez a méltatlan helyzet orvoslást nyerjen. 

  • Aki teheti juttassa el ezt a felhívást, ahová tudja,
  • aki kész szót emelni a jogsértés és embertelenség ellen, az kérem, tegye ezt bátran és nyíltan, keresse meg országgyűlési képviselőjét, és várja el tőle, hogy emeljen szót értünk.
  • aki abban a helyzetben van, hogy képes támogatást adni, az legyen lehetőségeihez képest nagyvonalú.

Amennyiben Magyarország leggazdagabb egy százalékának minden tagja havi kétezer forinttal (kb. két kg kenyér ára) támogatná munkánkat, fennakadás nélkül képesek lennénk működni.

Ezer munkavállaló dolgozik szociális, oktatási, egészségügyi, családsegítő és lelki szolgálatunkban, amellyel mintegy húszezer embert érünk el. Ezt az államtól átvállalt munkát a rendszerváltás óta, sőt bizonyos fontos részeit már azt megelőzően is végeztük.

A jelenlegi kormány, azzal, hogy alkotmánysértő módon elvette egyházi státuszunkat (s ezt a Magyar Alkotmánybíróság határozata ellenére sem orvosolta) adósságcsapdába kergettek minket.

Több mint tíz éve küzdünk jogainkért, és tartottuk működésben Isten kegyelméből és jószándékú támogatóink segítségével intézményeinket ilyen körülmények között is.

Most azonban határponthoz érkeztünk.

A kormány illetékes minisztere és államtitkárai utasítására a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) az elvégzett munkánk után járó alapnormatívát is drasztikusan csökkentette, majd teljes mértékig elkobozta.

  • Ezer munkavállalónk fizetése tekintetében szándékunk ellenére elakadtunk.
  • Elkezdődött a tanév, mintegy 3000 mélyszegénységből érkező gyereket kell naponta oktatnunk és etetnünk.
  • Több száz hajléktalanunk, szegény kórházunk és idős otthonaink teljes ellátásáról is gondoskodnunk kell.
  • Nincstelenségben élő több ezer család várakozó tekintete szegeződik ránk.

Ha bárki, aki olvassa ezt a kiáltványt bárhol a földön, és úgy érzi, nem taposható el egy az alapvető emberi jogokért és a szegényekért, kiszolgáltatottakért élő közösség, azt kérem, tegye meg, ami tőle telik. Akadályozzuk meg, hogy a lélektelen önkény jusson méltatlan diadalra.

Köszönöm minden együttérző barátunk, testvérünk eddigi támogatását, és azok hűséges kitartását, akik munkatársaink közül ezt megtehették.

Kérem, álljanak mellénk, hogy tovább segíthessünk, hogy elvégezhessük azt a nélkülözhetetlen munkát, ami népünk legszegényebb egy százalékának az életet jelenti.

Budapest, 2023. szeptember 12.

Iványi Gábor

Bajban lévő munkatársaink megsegítésére krízisalapra gyűjtünk!
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
Számlaszám: OTP Bank Nyrt. 11708001-20520380

A NAV reakciója

Az adóhivatal szerdai közleményében azt írta: a NAV a tevékenységét a magyar és uniós jogszabályoknak megfelelően, azok alapján végzi. Az adóhatóság kizárólag törvényben rögzített esetben utasítható, mely körbe nem tartozik bele konkrét adózó, így a MET adótartozásával kapcsolatos eljárás. A NAV-nak nincs olyan feladata, hogy közfeladat ellátására normatívát fizessen, ennélfogva ilyen kifizetést nem tud „drasztikusan csökkenteni” vagy megszüntetni – tették hozzá.

 „Ha egy munkáltató a saját alkalmazottai fizetéséből levont járulékokat nem vallja be az adóhatóságnak, és az állami költségvetés elől így eltitkolt összeget nem fizeti meg, akkor az alkalmazott a pénzbeni egészségbiztosítási ellátásoktól elesik”.

Ha valakinek vélt vagy akár valós követelése van az Állammal szemben, akkor azzal nem csökkentheti az adó- vagy járulékfizetési kötelezettségét, különösen úgy nem, hogy a dolgozói bruttó béréből levont társadalombiztosítási járulékot a sajátjaként kezeli, így kárt okozva az alkalmazottainak és azok családtagjainak” – közölte az adóhatóság.

Majd ezzel zárult a közlemény:

„A közfeladatot ellátó szervezetek esetében a NAV kiemelten méltányosan jár el. Így a MET és intézményei 1,5 milliárd forintnyi tartozásának végrehajtását hónapokkal ezelőtt felfüggesztette a NAV, azok jelenleg is szünetelnek. Cél azonban az, hogy az adózó a jogellenes tevékenységével hagyjon fel, és ésszerű tervvel rendelkezzen kötelezettségei teljesítésére.”

„Nem egy gyerekkel kell százat lépni, hanem százzal egyet” – Nagyinterjú L. Ritók Nórával, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével