Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan

Svéd NATO-csatlakozás: Orbán Viktor “egyeztet erről Erdogan elnök úrral, aztán közli majd a kormány álláspontját”

Ország

Török szappanoperának is elmenne, amit Recep Tayyip Erdogan művelt az elmúlt bő egy napban. Mint megírtuk, a török elnök először azzal izmozott, hogy az uniós csatlakozási tárgyalásaik újraindításától teszi függővé a svéd NATO (!)-csatlakozás ratifikálását, majd néhány órával később megtörtént a nagy összeborulás Jens Stoltenbergékkel, és közölték, Erdogan nem gördít akadályt a skandinávok felvétele elé.

Ahogy a török álláspont megváltozott, a magyar kormány is 180 fokos fordulatot vett, és a korábban oly nagy örömmel blokkolt (csúnyát mondtak kis hazánkra – vagyis a magyar kormányra, ami továbbra sem egyenlő a magyar néppel) svéd NATO-csatlakozást hirtelen teljes mellszélességgel támogatni kezdték.

Világos az álláspontunk: a kormány támogatja a NATO-csatlakozást, ezért is terjesztettük már hosszú hónapokkal ezelőtt az erről szóló javaslatot az Országgyűlés elé

– közölte a svéd NATO-csatlakozásról Szijjártó Péter külgazdasági miniszter Facebook-oldalán, kedden. Szijjártó szerint „már csak technikai kérdés a ratifikációs folyamat lezárása”.

A hvg.hu utolérte Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökét, aki a portálnak azt mondta: “Orbán Viktor nemrég, reggel indult útnak Vilniusba, a NATO-csúcstalálkozóra, és

a miniszterelnök nyilvánvalóan egyeztet erről Erdogan elnök úrral, aztán közli majd a kormány álláspontját.”

Csakhogy a kormány álláspontja, miszerint támogatja Svédország (és Finnország) NATO-tagságát, azóta közismert, hogy tavaly július közepén benyújtotta a kabinet a parlament elé a ratifikálásról szóló előterjesztést. Az időhúzás miatt viszont, a török álláspont ismeretében a magyar döntéshez csak egy rendkívüli ülést kellene összehívni. Erre Németh Zsolt lényegében elismételte a korábbi válaszát:

“nem tudok egyelőre rendkívüli ülésről, de okosabbak leszünk, miután Orbán Viktor és a török elnök egyeztet ma”.

Ha rendkívüli ülést nem hívnának össze a nyáron a témában, akkor viszont a NATO-bővítés majd csak ősszel kerülhet elő újra. Méghozzá legkorábban szeptember végén lehet szavazás a svéd NATO-csatlakozásról, mivel a parlament őszi ülésszaka szeptember 25-én kezdődik.