Váratlanul elhunyt Vágó István barátunk és társunk – közölte a Demokratikus Koalíció elnöksége.
A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket – írják. A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk – tették hozzá.
A Demokratikus Koalíció Vágó Istvánt saját halottjának tekinti, a párt közössége, politikusai, kollégái, támogatói osztoznak a család gyászában. István, nyugodj békében! – olvasható a párt közleményében.
A Van benne valami és a Legyen ön is milliomos! egykori műsorvezetője 74 éves volt.
Vágó István 1949-ben született Budapesten, édesapja egykor katolikus papnak készült, a pesti Érseki Katolikus Gimnáziumban tanított. Békéscsabai édesanyját a második világháborúban zsidó származása miatt családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan édesapja, nagyszülei és testvére már nem tértek vissza.
Vágó István eredetileg gyógyszer-vegyészmérnöknek tanult, majd idegenvezetővé képezte magát, bár ez utóbbi szakmát sosem gyakorolta. A nagy tudású tévés angolul, németül, franciául, spanyolul kiválóan beszélt, de tudott olaszul és portugálul is, lengyelül, svédül és oroszul pedig szintén “nem lehetett eladni.” Arabul, törökül és hindiül képes volt írni, de több más nyelv is foglalkoztatta.
A Magyar Televízió által meghirdetett Riporter kerestetik vetélkedőbe 1975-ban jelentkezett, a döntő után Vitray Tamás a felajánlotta neki a Van benne valami című barkochbajáték vezetését. Azóta több vetélkedőjátékot is vezetett a Magyar Televízióban, később a kereskedelmi televíziókban is kipróbálta magát, előbb a TV2-ben, majd az RTL Klub Legyen Ön is Milliomos című kvízműsorának lett a házigazdája.
A Blikk úgy tudja, a tévés szombatra virradóra hunyt el otthonában.