Orbán templomból kifelé

Cenzúrázott a közmédia egy szentmisét, mert abban Orbánékra nézve kínos dolog hangzott el

Ország

A kecskeméti Nagytemplomból közvetítette a szentmisét a Kossuth Rádió és a Katolikus Rádió, ahol dr. Finta József plébános. egy fiatal tanárnő történetét ismertette, majd a keresztényi szeretetet mutatta be nem Fidesz-kompatibilis módon.

Őrület és szintlépés: AZ ÁLLAMI RÁDIÓ MÁR A SZENTMISÉKET IS CENZÚRÁZZA!!!

– kezdte posztját Hadházy.

Hozzátette:

A Kossuth Rádió ARCHÍVUMÁBAN ugyanis a február 19-én vasárnap 10-kor élőben közvetített, kecskeméti katolikus miséből 15 PERCET EGYSZERŰEN KIVÁGTAK! Úgy oldották meg a dolgot, hogy a 10-kor leadott, négyperces hírekhez csaptak a miséből tíz percet, majd csak 10:30-tól folytatták a közvetítést. Az ostoba, túlbuzgó és talpnyaló cenzorok arra nem gondoltak, hogy ugyanazt a misét a Katolikus Rádió is közvetíti és archívumuk nekik is van… Így viszont lebuktak és pontosan rekonstruálható, hogy mi történt.

A független képviselő szerint az áthallások miatt maradt ki egy rész.

Dr. Finta József plébános beszédének első része valóban nagyon fájhat az ostoba és kínos hatalomnak, pedig csak egy szép történetet mesélt el egy fiatal tanárnőről és néhány alapvető krisztusi tanításról beszélt úgy, hogy azt a Nagy Vezető (nem a mennybéli, hanem a felcsúti) valóban zokon vehetne, illetve soha nem fog megérteni. A propagandisták megijedhettek és arra gondolhattak, hogy nehogy véletlenül vissza akarja hallgatni, netán terjeszteni is az „eretnek” gondolatokat. Ezért egyszerűen kivágták az inkriminált részt. Tiszta ’50-es évek.

A kivágott részt meghallgathatja a videóban és alább néhány mondatban össze is foglalom, de előbb hadd mondjam el: az, aki március 15-én nem tiltakozik aktívan a propaganda és a propaganda által szolgált rendszer ellen, az nem mondhatja, hogy nem érdemli meg, amit ez a rendszer művelt, vagy művelni fog vele.

És hogy miről beszélt a csendes szavú plébános? Szörnyű kimondani is, de egy olyan frissdiplomás tanárnő esetét mesélte el, akit a tankerület kirendelt egy másik iskolába is – az eredeti munkahelyén kívül –, mert ott egy osztályfőnök egyszerűen évközben felmondott… A fiatal és tapasztalatlan tanárnőt ráadásul beledobták a mély vízbe, mert a rábízott osztály tele volt sajátos nevelési igényű gyermekekkel.

A történet jól végződött, de ezután jöttek azok a tanítások, amik az oktatás katasztrofális helyzetének felemlegetésénél is jobban fájhatott a cenzoroknak. A lelkész ugyanis arról beszélt, hogy vajon gyengeség-e a hősies keresztényi szeretet? Szerinte lehet, hogy „gyengeségnek tűnik azzal az erővel szemben szemben, amit az Istentől eltávolodott ember a napjainkban erőnek tart. Hiszen mit tartanak sokan ma erőnek? Azt, aki képes felülkerekedni a másikon és legyőzni a másikat. Képes keresztülvinni az akaratát azokon, akik mást akarnak, másképp gondolkodnak, mást szeretnének, vagyis az erőt az erőszakkal társítják. Az az erős, aki képes legyőzni, maga alá gyűrni a másikat. Igen, ezzel szemben lehet, hogy gyengeségnek tűnik a keresztényi szeretet.” Utána pedig felteszi azt a kérdést is, hogy vajon az önzőség-e az okosság, az, ha valaki képes más verejtékén és vérén

hízva és gazdagodva tud beelőzni másokat?

VALÓBAN SZÖRNYŰ ÁTHALLÁSOKRA AD EZ LEHETŐSÉGET…

A teljes, cenzúrázatlan mise itt hallgatható meg: http://bit.ly/3Fcjmwo

A hírek és a mise első tíz perce itt hallgatható:

http://bit.ly/3FcmRme

EZUTÁN 15 percet kivágtak és csak a mise második fél óráját játszották be:

http://bit.ly/3LbtuZS

Dr. Finta József közösségi oldalán olvasható a még szinte pályakezdő tanárnő története.