Megtartották a köznevelési konzultációt pénteken a Belügyminisztériumban – számolt be az MTI.
A tárca közlése szerint a rendezvényen az állami és az egyházi fenntartású köznevelési intézmények 373 munkatársa és a pedagógus-szakszervezetek egy-egy képviselője vett részt. A konzultáción 17 intézményvezető és két pedagógus szólalt fel, tizenketten a fővárosból, heten vidékről érkeztek – olvasható a közleményükben.
Azt írták: a köznevelés egyes kérdéseiről kifejtette álláspontját Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal és Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, valamint Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. A konzultációt Pintér Sándor belügyminiszter beszéde zárta.
A Telex birtokába jutott hangfelvétel szerint Pintér Sándor többek között arról beszélt, hogy
senkit nem akar tanítani, hanem az összhangot és a párbeszédet akarja megteremteni a résztvevők között, ahogy azt Klebelsberg Kunó tette. Az iskolai rendszert vezetőként szeretné optimalizálni, ez alapján amit ő tud teremteni a közoktatásban az a: rend, rendezettség, rendszerben gondolkodás.
A jelenlegi oktatási statisztikákkal nem elégedett, mert az a célja, hogy Magyarország az első három hely valamelyikén végezzen. Szerinte a tanárok hozzáállásával lehet fejleszteni a diákokat, aminek köszönhetően jobb eredményeket tudnának elérni.
Pintér problémásnak érzi, hogy a Belügyminisztérium tanároknak kiküldött kérdőívét, amiben a pedagógusok igényeit akarták felmérni. Szerinte probléma, hogy kevesen töltötték ki ezt, miközben ők ezekből az adatokból tudnak kiindulni. Azt mondta, hogy a kérdőívvel meg akarta szólítani azokat, akik értenek az oktatáshoz, vagyis a pedagógusokat. De a kevés kitöltés miatt nem tudja az irányt, hogy merre menjen tovább.
A tanárok követeléseire rátérve legfontosabb problémának a bérezést tekinti, egy friss rendelet szerint jövőre érkezik is egy 10 százalékos béremelés. De csak akkor fognak konkrétumokról beszélni, ha az uniós pénz az ország számláján lesz – tehát Pintér Sándor is úgy van vele, hogy “Brüsszel” feladata a tanárok fizetésemelésének finanszírozása.
Írásban egy tanár megkérdezte tőle, hogy miért rúgták ki 13 kollégáját, erre azt mondta:
„Nem tehettem mást”.
Szerinte az érintettek fordulhatnak a bíróságra, az majd eldönti, hogy kinek van igaza. Mikor már a teremben kellően nagy volt a felháborodás, Pintér a tüntető diákokról kezdett el képeket mutatni a kivetítőn, amiken szerinte nem viselkedtek kulturáltan, hozzátette:
„Ezek az önök diákjai.”
Hangsúlyozta, hogy az utcán megkapta a válaszokat, de szűkös szókinccsel volt meghatározva, mit csináljon. Ezzel a tüntetéseken elhangzott trágár kifejezésekre célzott, amivel a demonstrálók őt szidták.
Pintér Sándor egyébként számos dolgot átalakítana, ezek csak vázlatosan: a pedagógus-minősítés és az életpályamodell rendszere, a pótlékok kérdése, illetve hangsúlyosabb informatikaoktatást szeretne. A diákok, szülők, tanárok kilenc pontos követeléséről pedig azt mondta: „Köszönöm szépen, ismerem.”