Szavazás, választás

Az ellenzék sem egységes az uniós tagságunkat megerősítő népszavazás ügyében. Tényleg szükség van most erre?

Ország

Mint arról korábban beszámoltunk, Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő népszavazási kezdeményezést tervez benyújtani hazánk uniós tagságának megerősítéséről. A kérdés elvileg így hangzana: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?”

A népszavazás ötlete erősen megosztja az ellenzéki térfelet. A Jobbik Ujhelyi kezdeményezése mellé állt, és “Magyarországnak az Unióban a helye – népszavazást kezdeményez a Jobbik” címmel tartanak majd erről hétfőn sajtótájékoztatót. A párt szénája egyébként nem áll jól, épp vasárnap jelentette be tíz alapszervezetük – köztük a létavértesi és a vámospércsi is -, hogy feloszlatják magukat, és inkább Jakab Péter köré csoportosulnak.

A Momentumnak viszont nem tetszik az ötlet, Kele János elnökségi tag szerint az MSZP sorstragédiát kockáztat az uniós népszavazási ötlettel.

“Egyszerűen nem éri meg egy hatalmas nemzeti sorstragédia kockázata pusztán azért, mert néhány, az irrelevánssá válástól rettegő politikai szereplő ebben az ügyben most saját visszakapaszkodásának lehetőségét látja”

– írja Facebook-oldalán Kele János, aki emlékeztet:

„Magyarország az EU teljes jogú tagja. Ennek a tagsági viszonynak a megkérdőjelezését bedobni a politikai aréna napirendjének kellős közepébe, és valós, súlyos téttel bíró vita tárgyává tenni, több mint bűn – óriási hiba”.

Egyedüli hajdú-bihari politikusként eddig a szintén momentumos Kiss László nyilvánult meg közösségi oldalán, egy megosztással jelezve, hogy osztja Kele János álláspontját, egy kommentre pedig azt felelte, egyre inkább úgy érzi, hogy Rogán Antalék keze van a dologban.

A DK és a fakivágások liberalizálása ellen petíciót indító LMP egyelőre nem foglalt állást az ügyben.