Euró

1,4 milliárd forintos EU-támogatásból épült meg egy zarándokút Kelet-Magyarországon

Ország

Elkészült a Magyar zsidó örökség útja Kelet-Magyarországon című, a térség zsidó örökségét bemutató zarándokút – tájékoztatta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) csütörtökön az MTI-t.

Azt írták: a most lezárult projektben Miskolcot, Sátoraljaújhelyt, Nyírtasst, Nagykállót és Makót érintő zarándokút készült 1,4 milliárd forintos európai uniós forrásból és kormányzati támogatással.

A beruházás célja, hogy olyan idegenforgalmi szolgáltatásokat hozzanak létre az érintett településeken, amelyek “megőrzik és bemutatják a kelet-magyarországi régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét” – olvasható a közleményben.
A projektgazda a Mazsihisz volt. A zarándokút első állomása Miskolc, ahol korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt látogatóközpontot hoztak létre. A második állomás Sátoraljaújhely, ahol 75 férőhelyes, imaszobával rendelkező zarándokszálláshelyet alakítottak ki a Teitelbaum Mózes csodarabbi sírját évente felkereső több ezer zarándoknak.

Nyírtasson a háború előtti zsidó közösség hagyományainak felélesztésére új zarándokközpontot építettek, amelyben konferenciaterem, rituális fürdő, kóser étkező és tanház működik az egykori tassi főrabbi sírja mellett. Nagykállón szintén zarándokház épült modern kiállítótérrel, rendezvényteremmel, valamint információs pulttal – írták, hozzátéve, hogy a település Nagybalkányi úti régi zsidó temetője a mai napig a haszid zsidók zarándokhelye, ugyanis ott található a magyarországi haszidizmus atyjának, Taub Izsák Ezékiel csodarabbinak a sírja.

Az útvonal utolsó helyszíne Makó, ahol a makói zsidóság történetét, a csodarabbi és a cadikok életét és tetteit bemutató információs pontot alakítottak ki, és új út épült a zsidó temetőhöz. A közleményben idézték Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét, aki közölte, a projekt szervesen kapcsolódik a közelmúltban megalakult Nemzeti Vallásturizmus Tanács céljaihoz.

Az érintett települések eddig is vonzották az odalátogató ortodox zarándokokat, a beruházásoknak köszönhetően pedig bővülhet az érdeklődők köre. Emellett fogadásuk európai színvonalú körülményei a zsidó közösség és az ország jó hírét is keltik – tette hozzá Heisler András.