Fásy Ádámot megcsapta a halál szele

Ország

Lassan egy éve, hogy szívinfarktust kapott Fásy Ádám, azóta igyekszik tartalmas, boldog életet élni.

Pontosan tudja, a legváratlanabb pillanatban is történhet olyan esemény, ami gyökeresen megváltoztathat mindent, ezért megtette a megfelelő intézkedést – írja a Bors. A 70 éves zenész-producer mindent újragondolt, és a változás mellett döntött: szívműtéte után életmódot váltott, mindennap tornázik és próbál idegességmentesen élni.

Minden normális embernek eszébe jut az elmúlás. Pláne nekem, akit már megérintett a halál szele, amikor szívinfarktust kaptam. Akkor nem lehetett tudni, hogy teljesen felépülök-e belőle.

– mondta Fásy Ádám, aki úgy érzi, nagy felelősség, hogy sokan figyelnek rá, így példával kell elöljárnia. A nyugdíjra pedig még egyáltalán nem gondol, néha azt érzi, jó lenne már pihenni, de mindig jön egy olyan feladat, amiről úgy érzi, mellé kell állnia. Ő ugyanis nem csak magára gondol, a körülötte élők életét is szeretné építeni, pedig neki sem volt könnyű.

Voltak tragédiák a családban, de ezeket legyőzve mégis hét fiút és egy lányt felneveltek, és mindig volt kenyér az asztalunkon. Nekünk nem voltak játékaink, azzal tudtunk játszani, amit csináltunk. Ha valakinek akadt egy bőr focija, azon sokan osztoztunk

– mesélte gyerekkoráról Fásy Ádám, aki üvegező, tükörkészítő csiszolóként szerzett szakmát, majd a vendéglátásban helyezkedett el. Megjárta az útját, ma pedig már a családjával közösen vezeti sikeres vállalkozását.

Fotó: Facebook/adam.fasy.1