Betoppant egy balatoni borozóba Mel Gibson

Ország

Nem várt vendég jelent meg az egyik balatoni borozóban: egyszer csak minden bejelentés nélkül betoppant Mel Gibson.

Átlagos szerdai napnak indult a tegnapi a Jásdi Borteraszon, aztán Mel Gibson lépett be az ajtón és majd egy órát csevegett a személyzettel – írja a Blikk. A lapnak nyilatkozva a borozó tulajdonosa, Jásdi István elmondta, teljesen váratlanul érte őket a világsztár látogatása.

Nem számítottunk az érkezésére, de nagyon örültünk neki. Én sajnos nem voltam ott az üzletben, csak a kollégám beszámolójára tudok támaszkodni. Majd egy órát volt és beszélgetett. Nagyon közvetlen volt, a végén, amikor közös fotóra kérték, még meg is lepődött, hogy felismerték

– mondta. Senki nem szólt nekik oda, pedig egy világsztár esetében az a bevett protokoll, hogy előre tájékoztatják a helyet, hogy fel tudjanak készülni a híresség érkezésére és hogy biztosítsák számára a nyugalmat, hogy senki se zavarja őket. Mel Gibson látogatása azonban teljesen privát volt.

A családjával és egy sofőrrel érkezett. Végigkóstolta a borokat, beszélgetett egy jóízűt, majd tekintélyes mennyiségben bevásárolt a felsőkategóriás csúcsborainkból

– mesélte a tulajdonos.

Mel Gibson nemrég Budapesten bukkant fel, ott is testőrei nélkül jelent meg több étteremben is.